Gyalogtúra
a föld körül
Rákóczifalvánál lépte át szombaton a negyvenezredik kilométerét
Jean Béliveau. A kanadai férfi gyalogszerrel kerüli meg a földet,
ezzel hívja fel a figyelmet a békére, az erőszakmentességre a
gyermekekért.
Háromszoros Vivát Jean Béliveau-nek
- dobolta közhíré a kisbíró Rákóczifalván. Szombaton a település
határában lépte át ugyanis a 40 ezredik kilométert az a kanadai
férfi, aki körül sétálja a földet.
A világvándor hat éve indult el Montreálból.
Tervei szerint hetven országot érintve, 76 ezer kilométert tesz
meg, hogy az UNESCO céljaival összhangban gyermekek nevében felhívja
a figyelmet a békére és az erőszakmenteségre. Eddig
már 41 országot szelt át és 31 pár cipőt koptatott el.
Az útja során megpróbálták kirabolni, sőt egy műtéten is átesett.
Köszöntötték államférfiak, Párizsban átvehette az ENSZ kitüntetését.
Ám állítja, olyan forró fogadtatásban
még nem részesült, mint Rákóczifalván. Hiszen már Abonytól
sokan kísérték, a település határában pedig a falu apraja nagyja
várta. A Közösségi Házig több százan kísérték a kanadai férfit.
A délutáni sajtótájékoztatón érdekes részleteket árult el útjáról
Jean Béliveau.
Eredetileg nemhogy Rákóczifalva, de még Magyarország sem szerepelt
terveiben. Oroszországon felé akart menni, ám amikor Észak-Afrikában
tervezgette az európai útját, rá kellett ébrednie, hogy éppen
télvíz idején érne Oroszföldre. Márpedig ott ilyentájt nagyon
hideg van. Így aztán módosított elképzelésén és Németország után
Magyarország felé kanyarodott. Állítja, nem bánta meg. Véleménye
szerint ugyanis a magyarok fantasztikusak. Bármerre jár, mindenki
integet, üdvözli őt. Ilyesmit pedig nem tapasztalt sem Franciaországban,
sem Németországban.
Útja során több mint 1200 családnál
vendégeskedett. Aludt kórházban, iskolában, tűzoltó állomáson.
De temetőben és börtöncellában is, ahol Dél-Afrikában két óra
hosszára bezárva is felejtettek. Kisebb támadások is érték, próbáltak
ellopni néhány holmiját. Pedig a rossz közbiztonság miatt néhány
helyet még kihagyni is kényszerült. Így például Mexikóban 60 kilométeres
szakaszt. De a gerilla háborúk miatt elkerülte Kolumbiát is. Líbiába
pedig nem kapott vízumot. A betegségekkel mondhatni eddig szerencséje
volt, elkerülték. Bár Algériában egy kisebb műtéten esett át.
A 40 ezer kilométer során nem egyszer
érezte úgy, hogy feladja. A legnehezebb pillanatokat Etiópiában
élte át. Rengeteg éhező gyermekkel találkozott, és ez lelkileg
nagyon megviselte. A feleségének e-mailben meg is üzente, hogy
abba hagyja a gyaloglást. A családom azonban kitartásra bíztatott.
Akár csak akkor, mikor Franciaországban járva hírét vette, hogy
megszületett második unokája, édesapja pedig súlyos beteg. Akkor
úgy érezte, hogy otthon volna a helye. Az
emberek szeretete azonban mindig erőt adott neki.
Így például az a fogadtatás is, amiben Rákóczifalván részesült.
A település határában még betonba is öntötték a 40 ezredik kilométert
jelentő lépését. Tóth Lajos polgármester ugyanis azt szeretné,
ha a túrázók emlékhelyévé válna a település. A falu még tiszteletbeli
polgárává is fogadta a világjárót.
Jean Béliveau nem érkezett üres kézzel. Több mint százezer forintot,
a túrájához Abonytól csatlakozók adományát nyújtotta át a Rákóczi
Diákjai Alapítványnak.
Rákóczifalván három napra pihent meg
a kanadai férfi. Vasárnap megtekintette a Tisza-partot,
ahol elvarázsolta a természet szépsége végigsétálva a kialakított
tanösvényen. A nap folyamán a helyi rádióstúdióba, a Rákóczi Hírmondóba
és a Macimúzeumba is ellátogatott. Hétfőn az általános iskolában
tartott a gyermekeknek különleges kalandjairól élménybeszámolót.
Jean Béliveau Szeged felé folytatta útját, tervei szerint január
19-én Belgrádba érkezik. Ahogy fogalmazott
- immár hazafelé indul. Igaz ehhez még átvág Dél-Európán, Ázsián,
Ausztrálián és Kanadán is.