Túrajáró
csapatunk következő úti célja Kárpátaljára vezetett. 2006. október
13-án indultunk három napra. Beregszászon megkoszurúztuk II. Rákóczi
Ferenc emléktábláját, megtekintettük a huszti várat, megálltunk
Európa geodéziai közepén, amely Rahó városa előtt található. Itt
folyik össze a Fekete-és Fehér Tisza, és a két folyamból jön létre
a Tisza folyó.
A harmadik napon a Vereckei hágóra jutottunk el, megnéztük a magyarok
bejövetelének történelmi helyszínét. A hágóról haza felé tartva
megálltunk a munkácsi várnál, ahol örömmel pillantottuk meg a Rákóczifalva
település által adományozott emléktáblát a vár falán.
A társaság tagjai nagy élménnyel lettek gazdagabbak, hiszen olyan
helyekre jutottunk el, ahová már régóta vágytunk. Túránk során nagy
segítségünkre volt a Falvak Kultúrájáért Alapítvány, amelynek vezetője
Nick Ferenc, aki az úton színvonalas idegenvezetést biztosított
számunkra.
Szabadidő Kör tagjai