Felújították a rákóczifalvi ravatalozót

A rákóczifalvi önkormányzat régi adóságát teljesítette azzal, hogy ötven év után felújította a ravatalozót - fogalmazta meg Tóth Lajos, polgármester. A település életében az esemény fontosságát jelezte, hogy az ünnepségen mintegy százan vettek részt, és megjelent Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke is.

- Az életben két dolog biztos, hogy születünk és meghalunk. Ha ez így van, akkor egy 5600 lakú település megérdemli, hogy méltó körülmények között búcsúzhasson halottaitól - fogalmazta meg átadó ünnepségen Rákóczifalva polgármestere. Tóth Lajos elmondta: a faluban mindenki egyetértett a ravatalozó megújításával, és segítette a munkát. Volt, aki jó szóval, volt aki, lobbival.

A megyei területfejlesztési tanács a beruházást 3,9 millió forinttal támogatta, amelyhez az önkormányzat 3,2 millió forintot tett hozzá. Az elvégzett munkához azonban ez az összeg is kevés lett volna, ha a feladatot egy külső vállalkozóra bízzák. A Falugondnokság Kft. dolgozói azonban olyan munkát végeztek, amelyen érződik, hogy lélekben is kötődnek a községhez - állította a településvezető. Tóth Lajos az önkormányzat emléklapját nyújtotta át azoknak, akik részt vállaltak a felújításban. Az épület gyakorlatilag teljesen megújult és kibővült. A korábbi egy helyett ugyanis két ravatalozó helyiséget alakítottak ki.

A felújított ravatalozót dr. Beer Miklós váci megyéspüspök szentelte fel, illetve Szabó József, a Nagykunsági Egyházmegye esperese áldotta meg.

Fotók: Papp Imre