Révátkelő átadás - 2007. november 9.

Rákóczifalván november 9-én kifutott a Boris néni. A révet egykoron kezelő idős hölgy nevét kapta ugyanis az a kishajó, mely a Tisza túlpartjára szállítja az utasokat. Mindezzel harminc év után indult újra a révátkelés Rákóczifalva és Tiszavárkony között.

- Szolnok és Tiszaug között jelenleg ez az egyetlen hely, ahol át lehet kelni a Tiszán - emelte ki az ünnepélyes átadón Rákóczifalva polgármestere. Tóth Lajos elmondta: a rév újraindításának tervei még 2004-ben fogalmazódtak meg. A 14, 6 millió forintos beruházás megvalósulását pedig a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 11 millió forintos támogatása tette lehetővé. A fennmaradó összeget a két település közösen, nagyobb részben Rákóczifalva állta.

A pénzből azonban nem csak a nyolc személyes, gyalogosok és kerékpárosok szállítására alkalmas kishajót vásárolták meg, hanem Rákóczifalván 20 méterrel meghosszabbították a révlejárót, így biztosítva, hogy alacsony vízállásnál is működni tudjon a rév. A tiszavárkonyi parton pedig még most is folyik a lejáró átépítése. Ott ugyanis túl meredeknek bizonyult lejáró. Ám a munkák hamarosan befejeződnek, így nem lesz akadálya, hogy a tavasszal már napi rendszerességgel járjon a rév.

Mészáros Zoltán, Tiszavárkony polgármestere szerint a rév újraindításával szorosabbra fűződhetnek a családi, baráti kapcsolatok a két folyóparti település lakói között. Ugyanakkor az önkormányzatok közötti együttműködésre is a nagyobb lehetőség nyílik. Mindenek előtt a turizmus terén.

Iváncsik Imre államtitkár úr, Szolnok országgyűlési képviselője a két település összefogását példaértékűnek tartotta. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a rév hozzájárulhat ahhoz, hogy a két település az érintetlen Tisza-partban rejlő idegenforgalmi lehetőségeket jobban ki tudja használni. Rákóczifalván már több lépést is tettek a turizmus élénkítéséért. Hiszen alig egy éve készült el a Tiszai ártér élővilágát bemutató tanösvény. De a tervek között szerepel egy szabadstrand és egy kishajókikötő kialakítása is.
Fotók: Papp Imre