A Rákóczi Hírmondó és a volt miskolci egyetemi stúdiósok kapcsolata

Volt a miskolci egyetemen egy úgynevezett rádió stúdió. Az egyetem 1949-ben indult, a stúdió a fellelhető dokumentumok szerint 1953-ban (de újabb visszaemlékezők szerint ennél is korábban). Ennek az intézménynek a feladata, hivatása a kollégiumokban lakó hallgatók szórakoztatása volt. Vezetékes rádióként működött, minden kollégiumi szobában volt egy hangszóró. A műsort lelkes, önmagukat kifejezni, másokat szolgálni vágyó egyetemi hallgatók készítették, szabadidejük feláldozásával, önkéntesen és minden ellenszolgáltatás nélkül. Ez az egyetemi rádió közel ötven évig működött, ez alatt az idő alatt sokszáz munkatársa volt (a fellelhető névsorok, emlékek alapján több, mint 600 nevet gyűjtöttünk össze, de korántsem teljes a lista). A volt munkatársak túlnyomó többsége ma is jó érzéssel emlékszik vissza a stúdióban végzett munkára, az ott eltöltött időre, a közösségre.

És ez a csapat, illetve ennek legaktívabb magja minden év nyarán egy hétvégére összejön Szolnok-Szandaszőlősön, hogy felidézzék a régi élményeket, és természetesen megbeszéljék a napi aktualitásokat is. Tehát azért jönnek össze, hogy ápolják a barátságot. Azt a barátságot, ami az egyetemi évek alatt alakult ki a közösen végzett stúdiós munka során, és azt a barátságot is, ami csak ezeken a találkozókon alakult ki olyan emberek között, akik nem is egyidőben jártak az egyetemre, de az ifjan végzett hasonló tevékenység és a rádiós munka szeretete áthidal sokéves korkülönbséget is.
Ezeknek a találkozóknak a Rákóczi Hírmondó elindulása óta rendszeres programja a rádió meglátogatása, ott egy szombat délutáni élő műsor készítése. Ezek a műsorok alapvetően spontán beszélgetések, vagy rögtönzött, aktuális riportok éppen elérhető riportalanyokkal. Például az első alkalommal Kiss Jóska a közösségi házban éppen aznap este lakodalmát ülő ifjú párral beszélgetett, de vendége volt a műsornak a polgármester is.

A volt miskolci egyetemi stúdiósok más módon is tartják a kapcsolatot a Rákóczi Hírmondóval. A legutóbbi szilveszter délutánján is ők csináltak a települést megmozgató műsort. Talán idézzük fel a neveket is, úgy hiszem, ezek a nevek ismerősek már a rádió hallgatói számára is: a műsort Karcagi Pál szerkesztette, a műsorvezetők voltak: Kiss József Miskolcról, Nagy Mihály Münchenből és Misztina Tibor Szolnokról.

Kiss Jóskának már több riportja elhangzott a Rákóczi Hírmondóban, talán a legérdekesebbek a Cseke Lászlóval, Komjáthy Györggyel, Obádovics Gyula matematika professzorral készültek voltak. Nagy Misi többször is bejelentkezett már Münchenből élő műsorban, legemlékezetesebb jelentkezése a német gazdaság helyzetéről adott beszámolója volt. Misztina Tibit mint hangjátékok íróját és szereplőjét ismerheti a hallgatóság, legutóbbi műve a www.tibet.hu volt.

Karcagi Pál pedig egyrészt a rádió "technikai atyja", ahogy emlegetni szokták, hiszen ő "rakta össze" a rádió működéséhez szükséges technikát, és ha valami gond van, ő jön, és "megbütyköli", hogy minél zavartalanabbul menjen az adás, ezen kívül minden héten csinál egy zenei összeállítást "Nincs új a nap alatt" címmel, már közel egy éve.

És még egy kapcsolódás a volt miskolci egyetemi stúdió és a Rákóczi Hírmondó között: a Rákóczi Hírmondó rendelkezik az egyetemi stúdió Karcagi Pál által feldolgozott hangarchívumával, ebből is nagyon sok műsor elhangzott a Rákóczi Hírmondóban az eltelt több, mint másfél év alatt.

Régi miskolci egyetemi stúdiósok találkozója