Rákóczifalva jelképe, szimbóluma nem is lehetne más, mint az 1991-ben a történeti értékek és hagyományok emlékére megalkotott nagyközségi címer. A címerpajzs kék mezejében aranyszínű kuruc lovas vitéz és a címersisakot helyettesítő kuruc süveg szimbolikus hirdetője a magyar és a helyi múlt töretlen tiszteletének. Az alsó részén zöld mezőben ezüst hullám a település határában kanyargó Tisza folyót jelképezi.

A kedvező természeti tényezők, a folyó közelsége közrejátszottak a település kialakulásában. A folyótól l-2 km-re magas part húzódik, ide települt a falu. E magas partnak főleg árvízvédelmi szempontból van jelentősége. Magas homokhát húzódik a község nyugati szélén. Homokjának nagy része beépült a falu házaiba. A dombon l962. május 22. és június 30. között ásatásokat folytattak. Az előkerült formás, mintás cserépedények, bronz ékszerek, emberi csontok, furcsa alakú edények bizonyítják, hogy már az időszámításunk előtti időben is éltek itt emberek.

A domb öt különböző korú temetőt rejt.
* Legkorábban a bronzkor elején 3800 évvel ezelőtt temetkeztek ide. A dombot egy korai és egy késő avar népcsoport használta temetkezési helyéül. Az első csoport temetési helyére jellemző leletanyag a VII. század második felétől a VIII. század közepéig lehetett használatban.
* A második csoport sírjai a VIII. század második feléből és a IX. századból valók.
* A harmadik temető a magyar honfoglalás körüli időkből származik és valószínűleg a besenyők temetkezési helyéül szolgált.
* A negyedik rétegben pedig magyarok sírjai voltak a honfoglalás utáni első századból.
* Az avarok után utoljára a X. században temetkeztek a dombon.
(Az ásatás helyén gépi erővel homokbányászást folytattak, s a feltárás megindulásáig sajnos sok urnasír megsemmisült.)
Az első telepesek a lakott területet körülvevő mocsárvilágban elsősorban halászattal foglalkozhattak. A település utolsó házai mellett folyt valamikor az élő Tisza. Ennek maradványa a Bivalytói-csatorna, mely nevét onnan kapta, hogy a vontatásra használt állatokat itt itatták, jelenleg csapadékvíz- és belvízelvezető csatornaként szolgál.

A római kor alatt Szeged és még néhány település mellett Rákóczifalva is ismert, lakott település volt, mint fontos átkelőhely a Tiszán. Itt vált el a mai Budapest felől jövő országút Debrecen és Békéscsaba felé.
Varsánypuszta nevével először 1075-ben találkozunk, a Szolnokot mezővárossá nyilvánító oklevélben, ahol mint Ferra Vascionorum-ot említik.

A mai Rákóczifalva és környéke területét 1411-ben Zsigmond elcserélte Vukovics György rác fejedelemmel, 1461-ben pedig Mátyás király Szilágyi Mihálynak adományozta. A török hódoltság kezdetén a környék egyik legnépesebb települése, lakossága a 15 éves háború alatt megritkult, s bár létezik a XVI. században is elveszti korábbi jelentőségét. A település a török kor végén pusztult el. Thaly Kálmánnak a Rákóczi-kor történetírójának kutatásai szerint II. Rákóczi Ferenc 1704-ben Szegedről idetelepítette a lakosságot. Az 1704. és 1706. között épített kastély lett a központja az uradalomnak. A Szabadságharc leverése után a kastély báró Malonyai, majd a kincstár tulajdona lett.

A telepítvény ekkor Szolnok város elöljárósághoz tartozott közigazgatásilag.

1882-ben kötötték meg a telepesek az adásvételi szerződést. A nagygyűlésen úgy határoztak, hogy a község neve Rákóczifalva legyen. Így állítottak emléket a nagyfejedelemnek, kinek egykori birtokán kaptak új otthont. 1882 tavaszán a telepesek kérvénnyel fordultak a szolnoki elöljárósághoz, hogy a jegyzőt ruházzák fel egy községi alkalmazottat megillető jogokkal. Május közepén a szolnoki polgármester is javasolta, hogy önálló legyen a község, mert a közigazgatása szerfelett terhes. 1882 október elsején megválasztották a tanítókat Haim László és Pesti Lajos személyében. Megindult a tanítás a kastély két termében.

1883-ban Báró Fehér Zsigmond FM államtitkár javaslatára a belügyminiszter 11719. számú rendeletében a községgé alakulást engedélyezte először Rákóczi-telep néven. A község neve Rákóczifalvában lett megállapítva. Ekkor a faluban 1133 lelket számláltak. Az első községi képviselőtestületet 1883. december 28-án választották. 1884. január 28-án lezajlott a községi jegyzőválasztás is.

1884-85-ben Európában kolera járvány pusztított, amely Rákóczifalván is sok áldozatot szedett.

1886-ban Rákóczifalva megkapta a hetivásár tartásának jogát, amely szerdai napokon volt. 1886-ban alakult meg szintén az Egyetértés Olvasókör. A kör vagyona egy lakóház volt, amelyben könyvtárat rendeztek be és újságokat járattak.

1890-ben Felsővarsányt Rákóczifalvához csatolták. Ekkor a népszavazás adatai szerint 1917 fő lakott a faluban.

1892-ben határozta el a képviselőtestület, hogy a Rákóczi kastélyt, mely községházul szolgált lebontja, s anyagából a község központjában községházat és jegyzői lakást épít. Fenti bontási anyagból készült az iskola is.

1893-ban felépült a katolikus templom, majd 1894-ben megalakult a katolikus olvasókör is 150 taggal.

1900-ban indult meg a mozgalom Tiszavárkony és Rákóczifalva között a Tiszán egy közforgalmú komp létesítésére, mely hosszas vajúdás után

1906-ban el is készült. Ebben az évben már 2959-en laktak a településen.

1900-ban Alsóvarsányt is Rákóczifalvához csatolták és Dr. Gorove László hitelszövetkezetet alapított, mely kedvező hiteleket nyújtott a kevésbé tehetőseknek.

1901-ben visszakapta a község az eredetileg felvett nevet Rákóczifalvát. Ebben az évben alakult meg az iparosok olvasóköre is.

1902-ben a község vezetői elhatározták, hogy bekapcsolódnak a vármegye nagyszabású kőúthálózat építésébe és a községen átmenő út építéséhez évi 360 koronával járultak hozzá.
A század első éveiben a gazdasági élet alakulása nem kedvezett a gazdálkodásnak, azonban az iskolaügy a lehetőségekhez képest fellendült.
A lakosság szorgalmára jellemző, hogy bármilyen elemi csapás érte a községet mindig pontosan fizette az adóját.
A település fejlődését megzavarta az I. világháború. A Horthy-rendszer konszolidációja után viszonylagos fellendülés következett be. A településen szaporodtak a cséplőgépek, s Rákóczifalva megkapta a szeszfőzés jogát.

1924-ben Horthy Miklós segélyalapot hozott létre, melynek célja főleg a mezőgazdasági munkanélküli munkások munkaalkalomhoz való juttatása és a munkára képtelenek anyagi megsegítése volt.

1926-ban Rákóczifalva bekapcsolódott a villanyvilágításba. Ennek érdekében 14 lámpát állítottak fel. Emellett artézi kutat fúrtak, utat építettek, s megszervezték Szolnokig az autóbusz forgalmat.

1927-ben megalakult a Tűzoltó-parancsnokság és 130 fő befogadóképességű mozgókép-színház épült.

1935-ben a községi könyvtár a már lebontott Levente Otthonban lett elhelyezve.

1944. augusztus 20-án nagy légitámadás érte a falut. Sokan meghaltak és még többen megsebesültek.
Az 1945-ös földreform során Rákóczifalván 687 igénylőnek 4211 kat. hold földet osztottak ki.
Az első termelőszövetkezet 1949. december 22-én alakult meg a községben.

1945-ben bővítették a távbeszélő központot, s villanyhálózatát is tovább bővítették. Közvilágítás 1948 előtt nem volt, a község közvilágításának története 1948-tól kezdődik.

1951. január 12-én Rákóczifalvától elvált Újfalu, amely ettől kezdve Rákócziújfalu néven önálló település lett.
A közvilágítási lámpák száma 1968-ban 138.
A község 1945 előtt csak 1 fúrott kútról van információnk. Később további 2 kút fúrására került sor a település egyik alapítójának, Gorove-nek a birtokán. Az ivóvíz minőségét lényegesen javította a községháza előtt fúrt ártézi kút.

1964-ben 5 m3-es hidrofort kapott a község. Hozzákezdtek a vízvezeték hálózat kiépítéséhez.
A művelődési otthont 1966-ban kibővítették. A községnek 1968-ban 25.000 m2 parkja volt.

1968-ban új szárnnyal bővült a Rákóczi Általános Iskola. Az új egyemeletes iskola 4 tanteremmel és 2 politechnikai teremmel rendelkezett.
A község lakosai 1986-ban méltó emléket állítva a fejedelemnek a községháza előtt ünnepélyes keretek között felavatták II. Rákóczi Ferenc mellszobrát, amelyet minden évben a község intézményei, civil szervezetei és gazdálkodó szervezetei megkoszorúznak.